szerelem kalkulátor
Neved:
Szerelmed neve:
Biztos, hogy ezt akarod?
Egy próbát talán megér!
Akár szerelem is szövődhet!
Tökéletes szerelem!
Igazi álompár vagytok!
Mindkettőtök nevét add meg!
Anyáknapi versek
Nőnapi köszöntő versek
Eljegyzési versek
Szerelmes történet küldés
Címkék

Szerelmes történetek

2012. augusztus 17.
Bárcsak beteljesedne, amit már rég várok
Bárcsak beteljesedne, amit már rég várok

Ne haragudjatok, lehet hosszan fogok írni, de még ebbe sem fér bele a történetem. Kárpátalján lakom, de színtiszta magyar lány vagyok. Segítsetek, mit tegyek! Íme a 'kis' történetem: Azt hiszem 11 éves lehettem, mikor egy sulidiszkóban megláttam, hogy bámul engem egy fiú.

Nézte, ahogy táncolok, és én is néztem őt, furcsa volt, alig ismerték, nem volt olyan ismerkedős típus. Nekem nagyon megtetszett '?'. Mert nevet nem szeretnék írni. Ahogyan a disco fényében néztük egymást, csodalatos volt, már csak ahogy belenéztem a szemébe, az is. Teltek a napok, és én csak rá tudtam gondolni 11 éves fejjel. Akkoriban volt a legjobb baratnőmön kívül még egy lány akiben megbíztam és elmondtam neki, hogy tetszik nekem az a fiú. Persze a lány egyből szemet vetett rá, valahogy összejöttek. Nagyon hosszú lenne elmondani, hogy hogyan sikerült összejönniük. Nem haragudtam meg arra a lányra, pedig más ezt tette volna, hiszen ez a 'barátnőm' tudta, hogy borzasztóan szeretem, és mégis azt akarta, hogy ne legyen az enyém, pedig idáig fel sem figyelt arra a fiúra. Mindig mosolyogva hallgattam, hogy most ezt írta a fiú a lanynak, most azt, most így kedveskedett neki, stb. Kívül mosolyogtam, belül sírt a lelkem. Egy hét múlva a fiú szakított azzal a lánnyal(amit nagyon jól tett). Mivel a lány mindenkit kihasznált! Mindenkit! Aztán egy kis idő után az a fiú aki nekem még mindig tetszett, összejött valakivel, én csak vártam a sorom, mikor jövök én, de már nem bírtam, hogy nem vesz észre, folyton csak sírtam, és az agyam is mintha mindig csak rá lett volna programozva, rajta gondolkozva aludtam el, vele álmodtam, habár vegignéztem, hogy barátnője van. Egészen két hónapig jártak. Miközben együtt voltak a fiú cukorbeteg lett. Csak sírtam es sírtam, el sem tudja senki képzelni, hogy mennyire szerettem még mindig, pedig csak 12 voltam. Imádkoztam érte, miközben tudtam, hogy mást szeret, másra gondol még a betegsége közben is, de szerettem és nem tudtam mit tenni. Aztán szakítottak, amikor jobb lett a fiú állapota. Közben észrevettem, hogy egyre többször néz engem, és úgy vettem észre, hogy érdeklem őt, viszont mikor ráirtam csak:
~ Szia!
~ Szia!
~ Hogy vagy?
~ Jól, te?
~ Én is.
ennyi. Pedig már gondoltam van remény. El sem tudjátok képzelni mennyire szerettem 11 éves koromtól kezdve és min mentem keresztül, szinte depressziós lettem miatta és ő nem vesz észre. Lehet, hogy leírva nem olyan nagy dolog, de nekem az volt, mert az érzéseimet nem tudom leírni.
13 éves vagyok és már tudom mi az a szerelem, lehet hogy azt hiszitek még kicsi vagyok, de már sok mindenen mentem keresztül. Még mindig várom a sorom, és olyan mintha ő is rám várna, mintha érdekelném, néha szól is hozzám pár szót, de aztán elzárkozik. Nem tudom mit tegyek már lassan 1 éve nincs bartnője, most 16 éves és nagyon menő, sok lánynak ő kell. Lehet várja, hogy én lépjek, de nem merek. A fiúnak kell lepni...vagy nem?! Már nem tudom 2 és fél éve szenvedek, de nem tudok beletörődni, ha az Isten nem őt szánta nekem.:(..
Várom a sorom...de mikor jövök? :( Kérlek segítsetek nekem! Remélem ezt az a személy is olvassa akiről szól és megtudja, hogy még mindig, mennyire szeretem.
Help me! :(

A szerelmes történetet beküldte: Kárpátaljai magyar lány

Hozzászólások
Eddig 10 hozzászólás érkezett a szerelmes történethez!
Korni
2015. november 12.
Szia!
Örülj neki hogy te még enyit is beszélsz vele én csak anyit hogy
-Szia
-Szia
ès kész , Ja amugy én is
Kárpáljai vagyok (Kárpátalja unvári járás Eszen)
Angel
2013. május 03.
Na mesélj azért h hogy áll minden :)
Am én is Kárpátaljai vagyok...te milyen járásból való vagy?
Any
2013. április 16.
Ahhoz, hogy a szenvedös részén túl ess , ahoz meg kell neki mondanod azt hogy SZERETED :)
Kárpátaljai Magyar Lány
2013. január 27.
Nagyon koszonom nektek a tanacsaitokat es mindent,legfokeppen azt,hogy erot adtatok nekem.Hallgattam az elso hozzaszolora es elfelejtettem azt a fiut.Igazabol mar azota nagyon sok minden tortent,es ujabb csalodas is vele kapcsolatban,szoval inkabb elfelejtettem,mert nem birtam volna tovabb.Azota nem volt senkim,es a fejem is 'benott' ugymond.Tudom miert mit erdemes megtenni.:) Ebben ti segitettetek sokat.Nagyon koszonom <3
Shaycsííhh
2013. január 18.
Szia! Én is így vagyok éppen ezzel, van egy fiú aki nagyon tetszik, és annyi mindenen mentem keresztül érte, sok fájdalom ért, és végül meg mondta hogy nem érdeklem.
Össze tört a szívem, de éreztem valahogy szeret, még magának se szerette volna bevallani, velem másképp viselkedett mint a többi lánnyal akire haragudott, és rájöttem nem kell feladnom, adnom kell neki időt.
Vagy elfelejteni. Ha úgyérzed hogy szeret ne add fel, várd meg míg ő fut utánad, ha pedig úgy érzed h nem szerethagyd ott a francba és legyen boldog azzal akivel akar. Egy fiútól sose kell elkábúlnunk, százezer fiú van a f öldön majd lesz egy jobb. Sok sikert kívánok neked! Légy erős,, és ne add fel!
Ha pedig úgy érzed nem érdekled, lépj túl rajta.
Lilla
2012. december 25.
Szia!
Együtt érzek veled, és nem, nem vagy kicsi a szerelemhez!!! Én már csak tudom, mivel én is 13 éves vagyok. Volt ( van még most is) az iskolánkban néhány lány, akit nem kedveltem túlzottan, de nem is utáltam. Én is 11 voltam, mint te, amikor szerelmes lettem. Nem akartam megmondani a srácnak, mert tudtam, hogy esélyem sincs. Azok a lányok ( a mai véleményem szerint nyalizós kis hülye dögök), valahogyan kiszedték belőlem, hogy szeretem őt. Nem tudom, hogy lehettem ilyen hülye, hogy elmondtam nekik, de nem hagytak békén, még a wc-re is követtek, és mindenhoná a szünetekben, a végén már nem bírtam. Azok megmondták neki, és az egyik ( fiatalabb mint én egy évvel), direkt azért jött össze vele, hogy engem bosszantson, és fájdalmat okozzon. A srác azután nap mint nap a fejemhez vágta, hogy milyen ronda, dagadt hülye picsa vagyok, ami nagyon fájt, de nem akartam szólni az ofő-nek (osztálytársam volt a srác, mert egyet bukott, nem tudom mit ettem rajta), mert annyira szerettem, hogy nem akartam bemártani. Szóval ez történt, amikor már romlott a helyzet, olyanokat mondott nekem, hogy rohadna ki a bele, meg hogy dögölnék meg, mert közben eljött az évvége, és kellett feleljek órán hogy meglegyen az ötösöm. Azért mondta ezeket, mert kimehettünk volna az udvarra, ha nem kellett volna felelnem. Lecseszett, hogy miért nem jó nekem a rosszabb jegy!!! ( Amúgy januárban lettem szerelmes belé, és júniusig bírtam, közben márciusban betöltöttem a 12-t) Rájöttem, hogy nem futhatok utána örökké, és ilyen rossz a természete, nem nekem szánta ő az Isten. Ennek eredménye volt az, hogy eltelt két év, amíg elérkeztünk a jeleni időhöz, és most alakuló félben vagyok egy olyan fiúval, akit lelkitársnak mondhatok, és nagyon jól megértjük egymást.
Azt tanácsolom Neked, hogy lépned kell, nem szenvedhetsz örökké!!!!! Ha nem szeret, derüljön ki minél hamarabb, legyen ez a jelmondtaod: "Most vagy soha!!!"
Ha nem kérdezed meg, hogy szeret-e, soha nem is fogod tudni. Ha nem szeret, lehet, sőt biztos, hogy szomorú leszel, de kérlek higgy nekem, néhány napi sírás, és néhány hét/ hónap ( a természetedtől függ), szomorúság, és rá gondolás után jobban leszel, és lehet, hogy találkozol azzal, akit Neked teremtett az Isten.
Sok sikert kívánok Neked!!! Remélem nem hiába írtam ezt most le Neked. Ha nem szeret, találkozz az Igazival, és próbáld őt elfeledni, HA MEG SZERET AKKOR LEGYETEK BOLDOGOK EGYÜTT MINDÖRÖKKÉ!!!!
AutumnRose
2012. november 14.
Ahoj. Igen sokan mondják azt hogy a fiúnak kéne lépnie....de ha te nagyon szereted őt muszáj neked lépned...most én is ilyen helyzetbe vagyok és úgy döntöttem lépek...légy bátor és menj oda hozzá mondd a szemébe őszintén mit érzel...és lehet hogy nagy meglepetés fog érni :)
Én szurkolok neked ;)
Móni
2012. október 23.
Szia "kárpátaljai magyar lány"! :)
Én most 18 éves vagyok, de általános iskolában én is átvészeltem ezeket. 4. osztályban jött hozzánk egy pár új diák, köztük ő is, Arnold. Most így visszagondolva, nem volt olyan helyes fiú, én mégis hamar belezúgtam, de rajtam kívül több más lány is. Együtt volt egy lánnyal az osztályomból, végig kellett néznem, hetekig ahogy nyalják-falják egymást.. Aztán szakítottak, megörültem persze... Együtt sírtunk érte pár osztálytársammal, nekik is tetszett Arni... aztán eltelt a 4. osztály, jött az 5. osztály. Míg nyáron nem láttam őt, addig jó volt, de ahogy elkezdődött a suli, újra ugyanaz az érzés, hogy megőrülök érte.. Persze mindig adta a jeleket, szemeztünk, együtt hülyéskedtünk, néha ilyen-olyan érintések, simogatások.. osztálykiránduláson is róla ábrándoztam, de persze hiába... lépni nem lépett, én meg nem mertem. Jött a 6. osztály, innen kezdődtek a nagyon nagy szenvedések.. Még mindig nagyon rá voltam kattanva, az akkori legjobb barátnőm, mégis összejött vele a 6.-os osztálykiránduláson! Ne tudd meg hogy mennyire kivoltam! Aztán a legjobb barátnőmmel pár hét múlva mentünk táborba, ahol szomorkodott, hogy Arni semmi jelet nem ad magáról. Hamar vége is lett annak a kapcsolatnak. 7. osztályban már véresen komoly volt ez az egész. Akkor kezdtem depressziós lenni. A kezembe mindig bele volt vésve a neve... ha begyógyult, újravéstem. Most visszanézve, nagyon hülye voltam. Persze ekkor is voltak ezek a furcsa érintések, simogatások stb, stb. De semmi több. Mikor elhatároztam, lemondok róla, mindig csinált valami olyat, hogy újra belészerettem ... Ekkor már más volt a legjobb barátnőm, vele mindent kibeszélhettem, ő , Arninak a legjobb haverjába volt halálosan szerelmes. Így szenvedtünk ketten a két fiúért, persze minden nap megvoltak a szemezések, stb. 8. osztály ugyanígy telt el, mikor úgy február március környékén teljesen lemondtam róla... 1-2 hónapra rá, egyik osztálytársam beszélgetett Arnival, és elmondta neki, hogy én szerettem őt, de már csak múlt időben. Arni a fejét fogta és magát szidta hogy hogy lehet ilyen hülye. Elkezdtünk levelezni, bevallotta hogy ő is szeret, csak félt bevallani.. Aztán így levelezgettünk, találkozgattunk, egyszer a játszótéren adott egy puszit az arcomra, de ennyi... aztán jött az ballagás előtti bankettünk, ahol kihívott engem a táncteremből, nekidöntött a falnak és megcsókolt. Én pedig teljesen le voltam döbbenve, hogy tényleg erre vágytam 4 évig?? Úgy csókolt mintha egy repülőgép propellerje forgott volna a számban, tiszta rosszul lettem tőle, olyan béna még senki sem volt. Ezután teljesen kiábrándultam belőle, aztán ballagás után jött az a korszak, amikor én sz*rtam le az ő fejét, ő meg próbálkozott nálam. Tehát, ezért szenvedtem 4 évig!!! :D Így most utólag visszagondolva, nagyon vicces! :)
Remélem azért nektek happy end-el fog végződni, nem pedig funny end-el :D
karolka
2012. október 04.
szia figyelj én is igy vagyok mond ell neki valahogy h szereted őt és h nem tudod őt el felejteni és mond el h miken mentél keresztül tudom h nem a lánynak kell lépni de meg kell tenned ne szenvedj igy ahogy most szenvedsz mongy el neki mindent és ha el utasit amit remélem nem tesz akkor nem tudom de ha nem akkor sikerrel jártál és sok sikert kivánok sziaa... puszi
Merci
2012. szeptember 01.
Szia. Nekem lenne egy ötletem.;) megadod a facebookodat.?? :) Segítek.!!
Hozzászólás küldése
Neved: *
Email címed: *
Hozzászólásod a szerelmes történethez: *
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
További szerelmes történetek
2015. január 22.
2014. február 02.
2014. január 30.
2014. január 27.
2014. január 21.
2013. december 29.
2013. december 26.
2013. december 23.
2013. december 11.
2013. december 09.
2013. december 01.
2013. november 16.
2013. november 12.
2013. október 28.
2013. október 27.
2013. október 12.
2013. szeptember 29.
2013. szeptember 27.
2013. szeptember 03.
2013. augusztus 19.
2013. augusztus 13.
2013. augusztus 13.
2013. július 21.
2013. július 01.
2013. június 30.
hirdetések
  • Szeretnéd elkápráztatni a párodat?
  • Sparklingo - Akarj több lenni!
Te mivel bővítenéd ki oldalunkat, ha van ötleted írd meg nekünk!
parkapcsolat