szerelem kalkulátor
Neved:
Szerelmed neve:
Biztos, hogy ezt akarod?
Egy próbát talán megér!
Akár szerelem is szövődhet!
Tökéletes szerelem!
Igazi álompár vagytok!
Mindkettőtök nevét add meg!
Anyáknapi versek
Nőnapi köszöntő versek
Eljegyzési versek
Szerelmes történet küldés
Címkék

Szerelmes történetek

2013. március 07.
Egy hosszú story
Egy hosszú story

Minden akkor kezdődött, amikor felvételiztem egy 8 osztályos gimibe. Fel is vettek szerencsére. Az osztálytalálkozón még nem figyeltem fel RÁM. Aztán jött az osztálytábor és szinte az összes lány BELÉ zúgott. Kivéve persze engem. Nekem a barátja tetszett. Az akkor még új barátnőim arról áradoztak hogy milyen helyes meg jófej.

Persze én büszke voltam magamra hogy én vagyok az egyetlen olyan lány akinek nem csavarta el a fejét ez a bizonyos SRÁC akiről szól a történet.
Egy évvel később nagyon jóba lettem VELE. Sokszor beszélgettünk nap közben és sokszor beszéltünk este is, facebookon. Egy este volt egy különös álmom. Arról szólt hogy a volt osztálytársaim kergettek és felmásztam előlük egy fára. A fán pedig az Ő hangját hallottam. Azt mondta hogy menjek vele. Elvezetett a házukhoz ahol egy bulit tartottak. A következő amire emlékszem az az hogy egy szép ruhában állok az erkélyükön és Ő fogja a kezem. Mikor vége lett az álomnak, kipattant a szemem és felültem. Egy szót tátogtam: szeretem. Tudom butaságnak hangzik de ez történt. Ettől kezdve mindig mikor a nevemet mondta a gyomrom megrándult. Ezután tettem egy nagy hibát elmondtam neki, hogy tetszik nekem de ő csak annyit mondott sajnálja de ő nem viszonozza az érzéseim. Innentől semmit nem beszéltünk egymással. Mivel egy baráti körünk volt/van ezért néha kínos volt de nem tehettem semmit. Nem akartam még egyszer megalázni magam. Fél évre rá újra beszélő viszonyba kerültünk. Nekem megtetszett egy másik srác aki szintén a barátja volt és elkezdtem vele járni. NEKI pedig megtetszett az én egyik barátnőm így tanácsokat osztogattunk egymásnak. Egy idő után már többet beszéltünk egymással mint a választottainkkal (<---ez így egy kicsit erős tudom). Nem tetszett meg újra, de mivel a másik srác nem is törte magát értem, ezért szakítottam vele és a barátnőm is dobta ŐT, mert nem foglalkozott vele. Mi ugyan úgy beszélgettünk tovább és azt érzetem hogy újra megtetszik. Ám ez már több volt, mint puszta gyerek szerelem. Mikor rám nézett a gyomromban a lepkék újra éledtek, a szívem hevesebben vert és megállt az idő. Ha beszélt velem a szemét az enyémbe fúrta és alig tudtam állva maradni. Én ilyet még soha nem éreztem. Nem tudtam ezt az érzést hova rakni. Kérdeztem a barátnőimtől, hogy mért van ez velem. Egyszerű magyarázatot adtak: szerelmes vagyok. Nem tudtam hogy ilyen a szerelem. Belülről teljesen felemészt ha nem lehet az a tiéd akit szeretnél. Állandóan romantikus zenéket hallgattam és megtiszteltetésnek éreztem ha rám néz. Sokat beszélünk mostanában is és akkor is így volt, de tudom hogy én nem tetszem neki. Bár néha úgy érzem mintha egy kicsit felfigyelt volna rám mivel mindig csak az én szemembe néz ha többen vagyunk, mindig mellém ül és mindig figyel rám akkor is amikor mások nem :). Nem tudom mit kezdjek vele. Én tudom, hogy szeretem őt de félek neki elmondani, hogy mit érzek nehogy elrontsam megint.

A szerelmes történetet beküldte: N:)

Hozzászólások
Eddig 9 hozzászólás érkezett a szerelmes történethez!
ArgyaBlict
2018. május 09.
casino game codeshareonline doubledown casino double u casino facebook | https://onlinecasinollc.com - free casino games slots no download
ApdciBlict
2018. május 05.
doubledown casino free slots free casino slots games mgm online casino nj | https://onlinecasinostate.com/# - cashman casino slots free
AujptBlict
2018. május 02.
online gambling best online casinos betfair online casino | https://onlinecasinoplay.us.org/# - online gambling casino
AwrxcBlict
2018. május 02.
free online casino online casino online casino real money | https://onlinecasino2018.us.org/# - online casino games
AxyppBlict
2018. május 01.
online casino real money mgm online casino online casino | https://onlinecasinoplay24.com/# - online gambling
eszzti <3
2016. december 17.
nagyon tetszik es meg sirtam rajta naggyon tetszik nekem irj meg ijet letszi
Kecske
2014. november 18.
Én mi a tökömér' (fiú vagyok) nem tudok egy normális kapcsolatot hosszabb távra elhúzni? X(
Claudy
2013. április 26.
Ez igazán megható. Velem is igy van mindig ..Nem tudom miért..
NekemGabiitetszik<33
2013. április 15.
Velem ugyan ez történt!! Csak miután megtutta h bejön nekem egybőől nem tetszettem nekii..mivel nekem már volt bvaráátom nekii is de őők még nem is csóókolóztak meg semmi. De sztem azéért nem jövök be nekii mert fél kimutatnii h őő is szeret!! És azéért mert attól fél h csóók közben elront valamit!! De ettől nem kellene mivel én azéért szeretem h ilyneeket is "megtanítsak neki"
Hozzászólás küldése
Neved: *
Email címed: *
Hozzászólásod a szerelmes történethez: *
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
További szerelmes történetek
2015. január 22.
2014. február 02.
2014. január 30.
2014. január 27.
2014. január 21.
2013. december 29.
2013. december 26.
2013. december 23.
2013. december 11.
2013. december 09.
2013. december 01.
2013. november 16.
2013. november 12.
2013. október 28.
2013. október 27.
2013. október 12.
2013. szeptember 29.
2013. szeptember 27.
2013. szeptember 03.
2013. augusztus 19.
2013. augusztus 13.
2013. augusztus 13.
2013. július 21.
2013. július 01.
2013. június 30.
hirdetések
• Szeretnéd elkápráztatni a párodat?
• Sparklingo - Akarj több lenni!
Te mivel bővítenéd ki oldalunkat, ha van ötleted írd meg nekünk!
parkapcsolat