Csónak, mely a parthoz kötve, a vízen lengedez
Menne, haladna a sodró árral, de a kötél nem ereszt
Madár, a kalitkában, kit hiába vár a végtelen
Repülne, szállna fel az égbe, de a rácstól képtelen
Én vagyok a csónak, kit leláncol a magány és a félelem
Sodor az Élet árja feléd és én azt mégsem fékezem
Én vagyok a madár, kit magába zár a kín és a fájdalom
Lelkem, testemet elhagyva ,éjjelente hozzád távozom
Oldozd el, mentsd meg azt az árva csónakot
Hadd vigyen magával, ha te is úgy akarod
Engedd ki a szárnyaszegett, szomorú madarat
Tedd vele boldoggá őt, s talán ezzel magadat