Az én történetem 9. év elején kezdődött. 15 éves vagyok, és mint minden középiskolát kezdő lány, retteg a beilleszkedéstől. Szerencsére az osztályommal jól kijövök, rögtön be tudtam illeszkedni egy klikkbe, akikkel már olyan szoros a barátságom, hogy mindent meg tudunk egymással osztani.
Persze ahogy össze barátkoztam az osztállyal, jött a nehezebb rész: elfogattatni magam a felsőbb évesekkel. Mivel egy kis iskolába járok, ahol egy évfolyamban csak egy osztály van (kivéve 5,6) itt mindenki ismer mindenkit. Ha nem is nagyon, minimum köszönés szintjén, vagy legalább tudja, hogy mi a neve, hányadikos stb...
Egyik nap épp ültem a terem melletti folyosó padján, mint minden szünetben és épp akkor vonult el előttem három srác. Az egyikre ránéztem és ő is pont rám pillantott, szóval gyorsan elfordítottam a fejem. Amikor már messzebb volt a három srác, barátnőmnek, aki mellettem ült mondtam, hogy milyen helyes a hátsó srác. Talán túl hangos volt, mert a srác visszanézett, egyenesen RÁM, én pedig rák vörösen sétáltam be a terembe.
Aznap délután nekiálltam, elkezdtem megkeresni a fiút facebookon. Se a nevét, se hogy hol lakik, semmit nem tudtam róla. Még csak felsőbb éves ismerősöm sem volt a suliból, akit megkérdezhettem volna. Egy idő után feladtam, gondoltam majd holnap reggel utána járok az iskolában, vagy megkérdezek egy random embert, hogy ki az. Az utóbbi elég furcsa lett volna. Másnap elaludtam, és egy üzit akartam írni a barátnőmnek, hogy kések, amikor megláttam, hogy valaki bejelölt. ÉS IGEN Ő VOLT AZ! Csak néztem meglepődve, és halál boldogan, hogy hogy talált meg, kitől tudta meg a nevem. Nagyon vidám voltam, már az sem érdekelt hogy elkések, sőt a végén nem is késtem el:)
Teltek a napok, és a srác egyszer rám írt. Egy csomót beszélgettünk, közben kiderült, hogy egy osztálytársammal jóban van. Alakultak a dolgok, napról napra többet beszélgettünk, folyamatosan. Szerencsésnek éreztem magam, hogy így alakultak a dolgok, és boldog voltam. Az egyetlen ami furcsa volt, hogy suliban csak köszöntünk egymásnak. Nagyon gyáva vagyok, én nem mertem volna odamenni hozzá, és gondolom ő is így van ezzel. De amikor elment mellettem a folyosón, minden nap 4-5 ember csapódott nekem, sikítozva, hogy 'Úristen köszönt neked! Ebből biztos lesz valami'. És igen így volt. Egyik nap odajött hozzám, és elhívott randizni.
Itt kezdődtek a bonyodalmak...Kezdődött a karácsonyi időszak, ráadásul apukám külföldön dolgozik, és havi egy hetet lehet csak Magyarországon, ő is hazajött, így le kellett mondanom a randit. Közben a suliban is egyre jobban elterjedt a dolog, hogy egy 11-es sráccal flörtölgetek. Két osztálytársamnak ez nem tetszett, persze mind ketten fiúk. Kíváncsiak voltak ki az, főleg az egyik. Egyik nap épp hazafelé tartottam, a kíváncsibb sráccal, amikor útközben felhozta a témát. Elkezdett faggatni. Ki ez? Mikor találkozunk? Miért az ő korosztályával ismerkedek? Egy kicsit bosszantott is vele, gúnyos megjegyzéseket tett. Nem érdekelt. Egészen odáig amikor egy nap a szokásos helyen ültünk a folyosón, azzal a kivétellel, hogy ott volt a kíváncsi osztálytársam. És akkor elment előttem A SRÁC, és persze köszönt, én meg mosolyogtam, és visszaköszöntem. Mire osztálytársam felkacagott és utána üvöltött, hogy ez a nyomorék tetszik? Persze A SRÁC halotta. Annyira dühös lettem osztálytársamra, be is siettem a terembe, ő pedig utánam jött és nyugtatgatott. A másik incidens pedig ugyan ilyen volt, egy másik osztálytársam szólt be neki. Akkor már ő is berágott, azt mondta, ha még egyszer valaki beszól neki, vagy nekem, elintézi a dolgot, megveri. Ez szerintem elég gyerekes dolog, nem kéne lesüllyedni a szintjükre, meg annak ellenére, hogy beszóltak neki az osztálytársaim, főleg a kíváncsibb, ő nagyon jó barátom volt. Ezért kicsit megharagudtam, amiért neki akart menni. Annyira sokat időt töltöttem együtt az osztálytársammal, aki elég furcsa jeleket küldözgetett felém, hogy úgy vettem észre, tetszem neki. Hülyeséget csináltam.
A SRÁCOT, akivel a sors hozott össze lekoptattam. Elmondtam neki, hogy az osztálytársamba vagyok szerelmes, ezzel összetörtem őt.
Nem is beszéltünk, boldog voltam, hogy az osztálytársammal 'alakul valami' amit csak én hittem így.
Egy idő után megtudták, hogy már nem beszélek a tizenegyedikes fiúval, és folyton rajtam lógtak. Ha feltűnt A SRÁC a folyosón felkaptak a hátukra, besiettek velem a terembe, hogy ne is nézzek rá, vagy hozzám bújtak, ölelgettek. És egyik nap suli után utánam kiáltott a kíváncsibb (Bocsi hogy nem használom a rendes nevük) osztálytársam, hogy megyek e vele együtt haza, én bólintottam, erre odajött és megölelt. Magához szorított. Szóval együtt ballagtunk le az állomásig, útközben megfogta a kezem, egy csomót röhögtünk, de én már nem élveztem a dolgot. Tudtam, hogy csak szórakozik, mert láttam egy lánnyal. Lehet, hogy félreértettem az egészet. Rájöttem, hogy nagy baromságot tettem. Eldobtam valakit, egy barátomért, EGY OSZTÁLYTÁRSAMÉRT.
Napokig undorodtam magamtól. Egy pöcsnek éreztem magam. Osztálytársam azt tanácsolta, hogy kérjek bocsánatot A FIÚTÓL én pedig megfogadtam a tanácsát, és bocsánatot kértem. Ő pedig időt kért. Elkezdődött a szünet, a várva várt téli szünet, leesett a hó, és boldog voltam. Aztán egyik nap rám írt a fiú, a levelében megírta, hogy nem bízik bennem, és nem akar tőlem semmit. Miközben olvastam elkezdtek folyni a könnyeim, a végére biggyesztett 'Bocsi'-ára pedig annyit reagáltam, hogy semmi baj, megértem:) miközben a szívem ezer darabra tört, de én ástam magamnak ezt a gödröt, megérdemlem, hogy bele is essek. Szóval az egész szünetet, a karácsonyt, sírva töltöttem, nem ettem egy falatot se, ami miatt legyengült a szervezetem és beteg is lettem, vérzékeny vagyok, és az orromból is gyakran folyt a vér, ráadásul, nyugtatót szedtem. Ez velem már rengetegszer előfordult, elég 'hisztis' vagyok, és ha valaki megbánt, azt könnyen magamra veszem, és még nagyobb fájdalmat akarok magamnak okozni. Szünet végével újra iskolába kellett menni, én folyton elhúzódtam a sarokba, a megszokott helyen nélkülem ültek a barátnőim, próbáltam külön öltözni tesire, külön enni, egyedül ülni, és kerülni mindenkit. Utálom magam sajnáltatni, meg eleve úgy voltam vele, hogy úgyse érzi át senki a fájdalmam ezért inkább nem osztom meg velük. Egy idő után lenyugodtam, nem voltam olyan boldog, de már lógtam a barátnőimmel, nem voltam depressziós, folytatódott az életem. Tesiórán odajött hozzám a barátnőm, vigasztalni akart, tudta, hogy még nem tettem magam túl a dolgon, ezért elárulta, hogy beszélt a fiúval. Aki azt hiszi, hogy haragszom rá, és azért nem köszönök neki ha látom. Én pont az ellenkezőjét hittem. Szóval, elkezdtem neki köszönni, és kicsit boldogabb lettem. A barátnőm egyre többet beszélt a fiúval, aki beismerte: Tetszem neki, többet érez irántam, de nem bízik bennem. Ettől nagyon boldog lettem. Tudtam, hogy szeret, még akkor is ha fél nekem még egy esélyt adni. Aztán elkezdtem a fiú osztálytársával is csevegni, aki tanácsokat adott, és ő is próbálta meggyőzni a fiút. Kicsit kínosan érintett a dolog. Ha nem akarnék semmit egy sráctól, engem zavarna ha mások folyton ezzel cseszegetnének, de őt azt hiszem nem zavarta, mert egyik nap, egyszerre támadott le a két segítségem, és mindketten állították, hogy a srác AD NEKEM MÉG EGY ESÉLYT. Ennek nagyon nagyon örültem. Ez kb két hete volt, napokig boldogan figyeltem őt az ablakomból, mert ő is és én is pont az ablak mellett ülünk, és pont rá látok, mekkora mázli..:D
Aztán egy nap megláttam a kiírását facebookon, amit tudtam, hogy nekem szánt. Másnap beszéltem az osztálytársával, és ő azt mondta, hogy az osztályukban pletykák terjednek rólam, miszerint én az osztálytársam ölében szoktam ülni, és járunk is, persze ez egyáltalán nem igaz, mert nem beszélek vele azóta mióta rájöttem, hogy csak szórakozott velem. És a SRÁC hitt a pletykáknak. Mindent elhitt amit rólam mondtak, nem érdekelte őt, az osztálytársa és a barátnőm véleménye, akik engem védtek, azt mondta, ÖRÖKRE VÉGE. Nem hisz nekem. Úgy látszik az én tündérmesém itt ér véget. Jónak indult de sajnos nem lett HappyEnd a vége. Persze még reménykedek, megfogadtam, hogy várok rá, hátha meggondolja magát, bárhogy bebizonyítanám neki, hogy nem hazudok, sajnos nem hinne nekem, de én megtaláltam ŐT, aki számomra a legfontosabb a világon, és várok rá, ha kell az érettségiéig. Mert SZERETEM őt.
Tanácsokat meghallgatok,é s köszönöm ha végig olvassátok. Kicsit hosszúra sikeredett, de még így is lerövidítettem a legfontosabb részekre.:)
A szerelmes történetet beküldte: FakeSmile