Az egész onnan kezdődött, hogy középsulis lettem. Mivel nem kell részt vennem a testnevelés órákon, ezért a tornaterem padján kell ülnöm. Aznap se volt másképp. Az óra megkezdése után körübelül 10 perccel azt vettem észre, hogy a szemem laragadt egy srácnál, aki épp kosárlabdázott.
Ez a srác 180 centiméter lehetett, kidolgozott testtel.Jóleső érzés volt nézni, ahogy dobálta a palánkra a labdát. S ez minden órán így ment. Ahányszor megpillantottam, a szívemet elöntötte a forróság. Mivel sok fellángolás volt az életemben, ezért nem is nagyon törődtem vele. Csak akkor vettem észre, hogy komolyabbról van szó, amikor az utcán párszor összefutottunk, hiszen olyankor utána nézve gondolkodtam el az érzéseimen. Bár nem hittem, hogy ő ugyanígy érez. De az egyik alkalommal bejelölt az egyik közösségi portálon. Miután visszaigazoltam ezen az oldalon, ekezdtünk chat-elni. Olyan örömöt még sosem éltem át, mint akkor. Emlékszem, még a telefonszámát is megadta. És csak chat-eltünk 5 hónapon keresztül, mire végre elhívott az első találkozásra. Micsoda öröm volt! Hatalmas készülődés közepette azt vettem észre, hogy sietnem kell, mert nem akartam megváratni Őt. A busz így is kicsit késett, de Ő már ott várt a buszmegállóban. Az izgatottságtól remegő lábakkal szálltam le a buszról, majd odamentem hozzá. Furcsáltam, hogy nála nem megszokás az üdvözlő puszi, de nem is annyira ez izgatott, hanem az, hogy ő csak egy zöld színű, nyomott pólóban, egy sötét farmerben és egy zöld színű cipőben érkezett, miközben október 29-ét írtunk. Én a kedvenc farmeromat választottam, amelynek farzsebén ezüst színű gyöngyök votlak varrva, a kedvenc csizmám, amelynek egyik oldalán egy ezüst színű dísz csillogott. Kabátot is viseltem, mely ugyan csak a kedvencim közé tartozott, fekete színe és rövid dereka miatt. Az a nap szombatra esett, és épp a ··saturday·· felirat volt a pólóján. Azóta nemhiába az Ő ruhái közül a kedvenc pólóm. Miután megtörtént a köszönés, elindultunk sétálni, de nem lehettünk kettesben, mivel a BMX kerékpárja is velünk tartott. Séta közben sokat meséltünk egymásnak, de végül egy padra leülve folytattuk a kommunikációt, de egy idő után a komolyból átváltottunk komolytalanná. Sokat nevettünk, viccelődtünk egymással, a jókedv megmaradt. Ez a pad is ma már az egyik legkedvesebb hely számomra. Lassan indulnunk kellett, de nem búcsúztunk el egmástól, mert felajánlotta, hogy hazakísér. Még heveseben dobogott a szívem, éreztem, hogy teljesen belehabarodtam. A búcsúzás már szomorúsággal teli volt. Egyszerűen nem tudtunk elszakadni egymástól! De sajnos menni kellett, így én hazamentem. Aznap este nem bírtam ki, hogy ne írjak neki egy verset. Természetesen nem küldtem el neki, csak a jegyzetfüzetem lapjain pihent. Sokszor még mai napig is elolvasom. Talán ez lett a legszebb vers, amelyet írtam. És a megérzéseim nem csaptak be: november 4-én ismét találkoztunk. Csodás estének néztünk elébe. Ő már várt a megbeszélt helyszínen, és én örömmel telve siettem hozzá. Tudtam, hogy ez egy különleges találkozás lesz, amely a búcsúzáskor be is igazolódott. Nem mert megcsókolni, így engem kért meg, hogy legyen ez az én feladatom. Nekem is össze kellett szednem a bátorságom, hiszen 17 évesen nem mindennap történik ilyesmi velem. S, amikor ajkunk összeforrt, csak úgy dúlt belőlünk a szerelem. Attól a naptól fogva egy párt alkottunk. Teltek a hónapok, és mi nagyon boldogok voltunk. Nem tudtunk betelni egymással. Egy napon azonban súlyos hibát követtem el, amit még mindig nem értek! Elmondtam neki, hogy nem vagyok biztos az szerelmemben, így időt kérek tőle. Őt azóta nem láttam ennyire aggodalmasnak, s egyben szomorúnak. Pedig én tényleg szerettem és szeretem is a mai napig. A kért idő lejárata előtt már találkoztunk, nem bírtuk ki, hogy ne lássuk egymást. És akkor mindent sikerült helyrehoznom, hála az Istennek, elfelejtettük teljesen, amit említettem. Így maradt minden a régi, amíg el nem érkezett február 8-a. Megbeszéltük, hogy találkozunk. A nap csak úgy ragyogott az égen, minden olyan vidámnak tűnt. Láttam, ahogy közeledik felém. Ugyan olyan izgulás volt bennem, mint az első találkozásnál. Amikor egymással szembe álltunk én rámosolyogtam, így sikerütl mosolyra csalnom az ajkát. De hirtelen komoly lett a hangulat. Beszélni akart, de láttam rajta, hogy nem talál megfelelő szavakat. Egyszer csak hallom, ahogy mondja: ··Tudod, sokat gondolkodtam rajta, de azt hiszem, hogy ez így nem fog menni...··Amire én: "Ez azt jelenti, hogy vége?··-bánattal telve.
A szerelmes történetet beküldte: ^^Szakííí^^