Szerelmes történetek

Az egész tavaly márciusban történt... Persze Facebook-on ismerkedtünk meg, hát a mai világban hol máshol.. :'D Szóval megláttam, és kis aranyos képei voltak, ezért úgy random bejelöltem, gondolván, hogy tuti nem fog velem foglalkozni. Kellemeset csalódtam, mert rá egy héttel rám írt. Mondta, hogy beszéljünk msn-en.

Megadtam az msn-em, ő is az övét, fölvettük egymást. Épp elsztorizta, hogy most lábal ki az első szerelméből, és nagyon rossz neki. Így voltam olyan kedves, hogy segítettem neki. Tanácsokat adtam, mindig ott voltam és nem zavart, hogy a lányról beszéltünk. Aztán egész gyorsan túl lépett ezen dolgon. Napról napra boldogabb és boldogabb volt. Aztán kezdtünk összemelegedni. Mármint így neten keresztül. Aztán amikor már mindketten tudtuk, hogy mit érzünk egymás iránt... Rá kb. 3-4 napra Facebook-on láttam, hogy kapcsolatba van. Rákérdeztem, hogy az mi? Új barátnője van? Válaszolta, hogy nem, az egy ál kapcsolat miattunk. Hogy más ne szálljon rá. Megkérdeztem, hogy de akkor miért nem engem jelölt be kapcsolatba? Nekem sem volt kint senkim, értelmesebb lett volna. Persze utána átváltotta.
Egy hét múlva írja, hogy jön le a bátyjához, aki Budapesten lakik (ott lakok én is) és meg tud látogatni. Mint kiderült a bátyja alig ha 10 percre lakik tőlem, így amikor jött látogatóba, mindig tudtunk találkozni. Persze mikor bejelentette, szívem elkezdett kalapálni, hogy így egy hónap után végre láthatom... Végre magamhoz szoríthatom, és csókolhatom!
Tehát eljött a nap. Találkoztunk. Azt hittem, hogy olyan kis aranyos fiús hangja van, cuki kisfiús pofija, akit lehet imádni. Hát igazából pozitívan csalódtam. :) Amikor megláttam, egy férfiasodó kamasz gyerek, lányok álma tekintettel! Öleléssel köszöntött engem. Majd körbe kísértem azon a helyen, ahol én lakok. Hát.. igazából az a hely teljesen más, mint Budapest, nem is jött be neki :S Mert már első nap a villamoson elkezdtek velünk veszekedni, de persze nem hagytam annyiban. :) Én már megszoktam, csak ahol Ő lakik, ott nincs villamos, csak ilyen távolsági buszok, vonatok. Sétáltunk egy kicsit, majd fölmentünk hozzánk, ahol ismételten jót beszélgettünk. Majd mennie kellett. Este 11-kor kikísértem oda, ahol találkoztunk, és vagy 3 villamost vártunk, hogy jöjjön másik. Egyikőnk sem akart elmenni. :) Aztán a 4.-el már elment. De mielőtt elköszönt volna, egy apró csókot nyomott a számra. Amitől én teljesen leizzadtam, és elvörösödtem, majd hazafelé az utcán, és a villamoson végig mosolyogtam. Néztek is páran... Hazafele menet is furcsa volt, egy becsiccsentett roma hölggyel jöttem, aki kért tőlem egy szál cigit, de nem cigiztem, ezért nem tudtam kiszolgálni. Majd rá 2 perccel elkezdtünk arról beszélni, hogy az előttünk lévő nőnek a csíkos nadrágja iszonyatosan ronda, és hogy kilátszik a bugyija, és hogy ő soha nem venné föl. Majd mesélt a gyermekeiről. Az én állomásom előtt 3-al szállt le a hölgy, leszállása előtt odaböki nekem: Hát lányom, örülök, hogy megismertelek, most megyek és öngyilkos leszek. Drukkolj nekem!" Nem mondtam semmit sem, csak vissza fordultam a helyemre, és mosolyogtam tovább. Mikor hazaértem, olyan éjfél fele, még fölmentem msn-re, és ott beszámoltam neki a hazafele utamról.

Másnap is találkoztunk, ugyanott, ahol azelőtti nap. Ismét öleléssel köszönt nekem. Amitől kicsit zavarba voltam, de nem mondtam semmit sem. Most hozzánk mentünk fel. Reggel még gyorsan össze dobtam a szobámat, hogy ne rumlival köszöntsem már életem első nagy szerelmét!
Eljöttünk hozzánk, és bementünk a szobámba. Lefeküdt az ágyamra, és majdnem elaludt. Mikor megpillantott mögöttem mindenféle tárgyat. A szemében sugárzott a kíváncsiság, és mindent végig tapogatott. A rajzaimat, a képeimet, a tankönyveimet. Ami a legjobban szúrta a szemét, az a karkötő gyűjteményem volt. Végig nézte azokat is. Adtam is neki egy karkötőt. Egy olyan gumi karkötőt, aminek mozis pohár formája volt. Később anyukám kihívott minket a konyhába. Ott bemutattam neki, és elkezdte kérdezgetni mindenféléről. Adtam neki egy pohár hideg vizet. Majd mikor anyukám kikérdezgette, vissza mentünk a szobámba. Most a székembe ült. Én meg az ágyra. Csönd volt. Kifogytunk a témákból. Elkezdtem cirógatni a combját. Amire édesen becsukta a szemét. Én lehajtottam a fejem, és végig gondoltam...hogy ma fog hazamenni. És megint egy csomó ideig nem fogom látni... Olyan 10 perc után végig nézett rajtam, és megkérdezte, hogy mi a baj? Mondtam, hogy semmi. De nem hitte el. Megint megkérdezte. Elmondtam neki, hogy mit érzek. Utána rám nézett, nem mondott semmit, csak oda hajolt, és az ujjával húzta a fejemet közelebb az övéhez. Majd egy hosszú "csókpárbaj" következett. Azt hittem, hogy csak álmodok! De mikor észhez tértem, rájöttem...hogy ez nem álom, ez itt az én szobám, az én fiúm, az én számon, az én csókommal. Lábam-kezem remegett, félve öleltem át, és húztam magam mellé, az ágyra. Nagyon sokáig egymásé voltunk. Akkor éreztem igazán, hogy igen! Ő az! Ő az, aki az enyém, és senki másé!
Mikor elszakadtunk egymástól, rá fél órára hívta bátyja, hogy most kell mennie haza. Hát el is indultunk. Megint vissza kísértem. Már nem vártunk másik villamost, az elsővel elment, ami jött. De egy hatalmas csókot nyomott a számra, és úgy búcsúzott el. De most már hazafele úton könnyes szemmel mentem végig tudván, hogy nem fogunk olyan hamar ismét találkozni.

Mikor hazaért lakóvárosába, egyből fölment msn-re, és megírta, hogy életében nem érezte jól magát egy lánnyal sem, mint velem. És hogy nagyon köszöni, hogy vagyok neki!

Rá két héttel megbeszéltük, hogy a következő héten lemegyek hozzá hétvégén vonattal. Ami kicsit nehézkesen, de végül összejött. Barátnőm reggel fél 10-re kikísért Keleti pu-ra. (Amit még ma is nagyon köszönök neki!) 10:00-ra volt kiírva a vonatom, de 10:30-kor indult. Úgyhogy 13:30 fele értem csak oda. Apukájával kijött értem az állomásra. Édesapját nem nagyon szereti, mert egy mogorva, makacs idős férfi, és a családja sem áll a helyzet magaslatán. De annak ellenére mindenki nagyon kedves volt velem! Pláne az anyja! Ő nagyon csípett engem! Nagyon jól elbeszélgettünk, nevettünk együtt, és olyan kedves volt, előre megkérdeztette a fiával velem, hogy milyen ételt szeretek, mert akkor azt csinál, mire én jövök. Mondtam, hogy a pizzát. Isteni házi pizzát készített! Vagy 3 tepsivel, amiből az egyik tepsit becsomagolta nekem + a sütemény, hogy út közbe egyem meg, mert nem voltam képes Náluk enni. Görcsbe volt a gyomrom. :$ Semmit nem tudtam egész nap enni, csak mikor már otthon voltam. De ez még odébb van. Lementünk a térre, ott vett nekem nyalókát és gumicukrot, hogy legalább azt egyek. Össze találkoztunk a tér legidegesítőbb gyerekével, akit majdnem szó szerint küldtem el a búsba. Később elmentünk egy játszótérre hintázni, majd szokásomhoz híven elkezdtem mászókára mászni, és csúszdázni. A csúszda alatt volt egy kicsi házikó szerű. Oda "bebújtunk", nagyon szűkös hely volt, de összehozott minket, mert nem kellett 2 perc, máris egymás száján lógtunk. Játszadoztam vele, majd rátértünk a lényegre.
Elkezdett esni az eső, és nagyon hideg volt, ezért elindultunk vissza. Út közben egy öreg párt láttunk, akik egy tó mellett, esőben ették a fagylaltot, halál nyugodtan, amin egy jót nevettünk.
Mire visszaértünk, édesanyja csinált nekünk 2 bögre forró teát, ami nagyon finom volt! Megittam, majd az anyuka kiment a szobából. Odaültem Ő mellé, és elkezdtem cirógatni az arcát. Ő becsukta a szemét. Körbe rajzoltam a szemét, a homlokát, az arcát, az orrát, és a száját. Majd a mellkasára tettem a kezem, hogy érezzem, hogy ver a szíve. Nyugodt volt. Majd hirtelen elkezdett gyorsabban verni, mikor észbe kaptam, hogy felkel, és közelít felém. Nem tartottam, inkább közeledtem én is. Elkapta a számat, harapdálta egy kicsit az ajkam, majd egy hosszú csókolózásba kezdtünk. Szorosan átöleltük egymást mindketten. Nem engedtük el egymást, egy jó ideig. Majd az apja bejött órakor, hogy lassan el kéne indulni, rábólintottunk, miközben nagy csönd volt körülöttünk. Vártuk, hogy kimenjen. Kiment. Majd megint belekezdtünk, és elkezdtem simogatni a hátát. Ő is elkezdte az enyémet. Olyan boldog még életemben nem voltam egyetlen fiúval sem! Mintha több millió tűz golyó járt volna végig a testemben! Majd abbahagytuk, és elindultunk. Az állomásnál csak egy öleléssel köszöntünk el, mert az apja elég szúrósan nézett minket, és szerintem ciki lett volna, ha előtte smárolunk. Fölpattantam a vonatra, helyet foglaltam egy üres, 4-es helyen, és néztem, ahogy elmegy. A szívem szakadt meg...
Egész úton zenét hallgattam, és aludtam. Mikor visszaértem a Keleti pu.-ra, apukám várt engem, hogy hazavigyen. Neki nem beszéltem erről, mert elváltak édesanyámmal, és inkább vele osztok meg ilyen dolgokat.
Hazaértem, és édesanyám izgatottan várt haza. Elmeséltem neki mindent, s ő boldogan hallgatott. Igen, az ő kislánya első szerelme. :D Elmondta nekem akkor, hogy igazából Ő teljesen hasonlít édesapámra kiskorában.

MSN-en ismételten megbeszéltük, hogy mi történt náluk, mindketten nagyon boldogak voltunk. Egészen 2 hétig. Április volt. Péntek 13. Mikor közölte, hogy ő ezt nem akarja tovább folytatni. Nem akar szenvedni, hogy nem láthat engem akkor, amikor csak lehet. Nem tud távkapcsolatban élni. Mire én teljesen kiborultam, oly annyira, hogy elkezdtem vágni a kezem. Injekciós tűvel kezdtem el. S még az iskolában csináltam egy karkötőt, amin az ő beceneve Manó volt rá karcolva. Mikor azt téptem volna le magamról, elvágtam az ujjam vele. Ömlött belőle a vér. Nem volt szándékos, ez csak a balszerencse. Egyből áthívtam barátnőmet, aki 10 perc alatt ott termett nálam. Elmeséltem neki mindent. Csak csöndben ültünk, és én sírtam, ő meg nem győzött vigasztalni. Majd fél óra múlva abbahagytam. Még beszéltünk pár mondatot, majd elment. Abban a több, mint 6 hónapban csak ő járt a fejemben. Csakis ő. Nem is mertem ránézni más fiúkra. Iskolában is. Folytak a vizsgák, az előkészítő, én meg akkor is csak sírtam, és sírtam.
1 hónap után ráírtam Facebook-on, hogy ne haragudjon, hogy annyira ki voltam akadva. És hogy nem boríthatnánk-e fátylat a múltra. Rá egy 20 perccel boldogan vissza írta, hogy de persze, és hogy újra kezdhetnénk ezt egy barátság formájában. Csakhogy ő még akkor sem, és még ma sem tudja, hogy én azért írtam rá, mert nem bírtam ki, hogy nem hallok felőle.

8 hónap után egy másik fiú jelent meg az életemben. Róla nem igazán mesélnék, de vele 3 hónapot voltam együtt. Kicsit megnyugodtam, de nem tudtam szerelmes lenni. Mindig rá gondoltam, mikor smároltunk. Majd a 3 hónap után, mikor már mindhiába, elmondtam neki mindent. De őt nem érdekelte. Zaklatott állandóan. Alig tudtam lerázni! Már hazudnom kellett magamról, hogy végre elfelejtsen! És túllépjen rajtam, és fel fogja, hogy ennek már vége! Eltelt azóta még pár hónap. Már lezártam magamban a múltat. Ami volt, az volt. De tudom, hogy Őt soha nem fogom elfelejteni! Ami köztünk volt, az mindhalálig el fog kísérni! De ami jó,hogy a barátságunk az még most is megmaradt, aminek nagyon örülök, és ha nehezen is, de újra tudtuk kezdeni baráti kapcsolatban. Ilyen nincs minden nap! Úgyhogy én az ilyet nagyon megbecsülöm! És ha barátok is maradtunk, azért büszkén emlékszem vissza az együtt töltött napokra! :D

A szerelmes történetet beküldte: Kikky