Tavaly amikor elkezdődött a suli elhatároztam, hogy busszal megyek suliba. A buszmegállóban csak fiúk voltak, akik közül egyet ismertem is. Volt ott egy srác aki nagyon tetszett nekem csak kicsit szótlan volt. Mindig csak bámúlt.
Elhatároztam, hogy felkeresem őt egy közösségi oldalon, ahol meg is találtam. Elkezdtünk beszélgetni majd pár héten belül áthívott magához. Nagyon jól elvoltunk, kedves volt meg minden. Sokat beszéltünk, utána egy kis kitérővel hazakísért, mivel egy utcában lakunk. Mindkettőnknek tetszett a másik. Először csak barátként tekintettünk egymásra. De volt, hogy sokszor összevesztünk féltékenység miatt. Ilyenkor nem beszéltünk. Vártuk, hogy a másik kérjen bocsánatot. Megbeszéltük, hogy legyünk csak barátok, de nem ment. Jártunk egy kis ideig. Boldogok voltunk. Mint minden kapcsolatnak általában az lett a vége hogy szakítottunk, de olyan miatt amit nem is mondtam, hanem az egyik haverja azt mondta, hogy én ezt meg ezt mondtam. Ami persze nem volt igaz. Akkor mindent a fejemhez vágott. Szakítottunk...
Mivel hogy egy utcában lakunk próbáltuk egymást elkerülni. A nyáron találkoztunk és könnybe lábadt a szemem. Azon gondolkoztam, hogy visszafordulok csak, hogy ne kelljen őt látnom. De nem tettem mert el kellett érnem a buszt. Köszöntünk egymásnak. És végig bámult rajtam, utána még nézett és nézett engem... jött a busz elment előttem. Ez nagyon fájt nekem. Nem tudom eldönteni, hogy még mindig szeretem vagy nem?! Amikor meglátom szeretem, de amikor nem találkozunk akkor gyűlölöm.
Nem tudom, megpróbáljam-e vele újra? Vagy inkább hagyjam a fenébe? Ezek után nem próbáltuk újra, de elvégre három a magyar igazság nem? Egy tehetetlen lány.
A szerelmes történetet beküldte: Dóri