Le kell írnom, mert bár sosem fogom elfelejteni ezt a kalandot, úgy gondolom másnak is tudnia kell róla, hogy vannak lehetetlen beteljesülések. Ilyen a miénk is.
A történetem 2 éve kezdődött és egy olyan párról szól, akik között 14 év különbség van. A srác mindig is családi barátnak számított és kislányként sokat álmodoztam róla, hogy egyszer ő lesz a szerelmesem. Akkor, gyerekfejjel nem tudhattam, mit hoz a jövő és milyen akadályok gördülnek elénk.
A lényeg, hogy ahogy növekedtem és bár nem a legszebb, de úgy gondolom érdekes 15 éves csajszi lettem, elindult valami benne is irányomba. Egyre többet beszélgettünk chaten, mivel nem volt más lehetőségünk. És bevallotta. Elmondta, hogy mi fáj neki. Megnyílt és kinyílt előttem. Úgy gondolom, belém szeretett. Elmondta, hogy nagyon sokat gondol rám napközben és alig várja, hogy végre beszélhessünk. És igen. Én is ugyanezt éreztem. Sokat töprengtünk rajta, hogy hogyan oldjuk meg a kialakult helyzetet. Szerettünk egymást, de közénk állt a világ. Boldog voltam. És azt hiszem, Ő is.
Aztán fájdalmas idők következtek. Egyre gyakrabban írta, hogy ezt be kell fejezzük, mert "nem akarja, hogy rossz legyen". Tehát, időről időre egyre szűk szavubbá vált, míg egyszer csak nem jelent meg elérhető státuszban. Eltávolodtunk egymástól. Értettem, hogy miért van mindez, de azért mégis nagyon fájt. És nem jött többet. Apához sem jött többet, mint régen. Kezdett halványulni az emléke.
2 évvel később pedig, azaz már majdnem 2 hónapja, újra megjelent. Napi rendszerességgel találkoztunk, beszélgettünk. Ismét megindult bennem az az érzés. Senkim nem volt az elmúlt 2 évben. Nem kellett senki, mert még Ő foglalta el a helyet a szívemben. Itt volt. Nekem olyan jól esett minden szava, minden pillantása és minden mosolya. Nem akartam, hogy elmenjen. Soha többé. Mégis meg kellett tennie. 3 hete nincs itt. Írtam azóta neki 2-szer is sms-t.... de nem érkezett válasz. Pedig amíg itt volt, éreztem, hogy nem vagyok neki közömbös. Éreztem, hogy még mindig érez irántam valamit. De nem írt, mert nem akart ismét fájdalmat okozni.
Nekem pedig Ő kell. Lehet, hogy idősebb, de talán épp ez tetszik benne. Mert én is más vagyok. Komolyabb és érettebb a koromnál. Ő pedig... Ő volt az egyetlen, aki megértett, aki szeretett és akit én is igazán szerettem minden hibájával együtt. Soha nem történt köztünk semmi testi dolog. Sem nem csókolóztunk, sem nem szeretkeztünk. Csak ott voltunk egymásnak. Minden testiség nélkül, teljesen.
Egy kívánságom van csupán! Az, hogy megtapasztalhassam vele a teljességet. Azt, hogy tudjam ez a szerelem nem csak a virtuális világban létezett. Igazi volt és az enyém volt. A miénk volt. Nem, nem akarok hozzámenni feleségül. Csupán egyetlen pillanatot akarok. Egy olyan pillanatot, amit sohasem felejtek majd el. Akarom! Emlékképet akarok belőle festeni. Aztán pedig hónapokig vizessé áztatni miatta a párnámat... de tudva, hogy az enyém volt!
A szerelmes történetet beküldte: Nina