Hetedikes voltam, amikor megismertem a Szerelmemet! Nagyon boldogok voltunk, még Apuék is elfogadták otthon. A legtöbb időnket együtt töltöttük el! Csak sajnos az édesanyja engem nem tudott elfogadni, a mai napig nem értem, hogy miért... Választás elé állította a fiát... vagy Ő vagy Én... Ha Én akkor mennie kell otthonról.
Hozzá teszem ő akkor 16 éves volt én pedig 14! Természetesen engem választott, és el is pakolt otthonról, egy percig nem volt kérdés, hogy hozzánk költözik. Apuék is belementek hisz nem mehet az utcára, úgy néztek rá mint a saját gyerekükre:) Minden jól ment, Martin vissza ment a középsuliba én pedig rendesen jártam az általánosba! Eljött a ballagás ideje! Anyuéknak megmondtam nekünk annyi ajándék kell, hogy elmegyünk egy hétre külföldre valahova! Persze minden rendben ment, intéztük az utat Anyuval. Már majdhogy nem csak az utazás előtt, elmentem Anyuval vásárolni az útra, mikor haza mentem meg történt a tragédia:( Egy levelet találtam az ágyamon: "Szerelmem ne kérdezz semmit, tudom hogy fáj de muszáj volt mennem". Belebetegedtem abba, hogy otthagyott egyedül, amikor én mindig kiálltam mellette. Mikor jobban lettem úgy pár hét múlva felkerestem az Anyukáját, hogy jelentsük be a rendőrségen hogy eltűnt a fia... Ő ajtót csapott rám azzal a mondattal: "Látod én megmondtam, tönkre tetted a fiam itt kellett volna maradnia" Pedig nálunk jobb helyen nem volt. Azóta mi már elköltözünk abból a városból eltelt 4 év, de még azóta se hallottam semmit Martinról... Soha nem fogom kiheverni, hogy így átvágott, és egy szó nélkül elhagyott... Azóta egyetlen férfival se tudtam kapcsolatot teremteni, mert félek hogy újra csalódni fogok...
A szerelmes történetet beküldte: Gina