szerelmes versek
Nikolaus Lenau: Vágy
Elmenni vágyom én,
el, el a tengeren,
én szerelmesem,
egyedül veled!
A tolakvót, leselgőt,
hideg zavarót
messze hárítja tőlünk
a hullámzó mélység,
a fenyegető tenger.
Mily bizton volnánk mi,
boldog egyedül!
És jönne a vihar,
mellemhez szorítva
tartanálak ott.
Ha a mennydörgő hullám
égig csapódna,
magasabbra verne
részeg szívem:
s az én szerelmem,
az örök, erős,
ujjongva óvna
,meg a viharban.
Néznél reszketőn
majd a szemembe,
és meglátnád abban,
mi zátonyra nem fut
semmi viharban.
És mosolyognál,
nem remegve többé.
Nézd, most kifáradt
a tomboló zajongás,
álomba merülnek
a hullámok, szelek,
és a vizek fölött
mély már a csend.
Te álmodva pihensz
épp oly mély csöndje
fölött e mellnek.
Hallgatózó szívem
hallja, mint üt választ
hallgató szíved.
Egyedül vagyunk,
oly biztos boldogan.
És suttogsz te halkan,
hogy ne zavard
az álmodó tengert,
és csak szelíden
remeg az ajkad.
Édes rózsának dagadó szirma,
s én szavadat szívom,
az édes rózsa
zengő illatát.
Keleten felmerül
a tiszta hold,
és Isten az eget
csillaggal borítja.
És én befedem,
boldogan, mint ő,
kedves arcodat,
ezt a szebb eget,
tüzes csókjaimmal!
(Fodor József)
