Gyere közelebb. Feküdj mellém.
Nézz a szemembe, s mosolyogj.
Hadd tegyem el magamban
örökre ezt a percet, egy
üvegbe, amit lezárok, s felteszem
lelkem halhatatlan polcára.
Mesélj nekem! Mesélj a csillagképekről
a bőröd alatt! Mondd el nekem:
Voltál valaha szerelmes? Szenvedtél
a fájdalomtól némán ordítva?
Voltál olyan boldog, hogy a tested
megszűnt létezni? Hogyan éltél?
Miről álmodtál? Álmodtál valaha
egy lányról, aki majd ilyeneket kérdez?
Most itt van. Zöld szemével téged
kutat. Lelke köréd fonódik.
Érezni akar téged. Átadni magát
neked. Elmerülni benned.
Úgy néz rád, mint akire sohasem
nézett még. Mint egy hatalmas,
óriási titokra, ami ott van és
vonzza. Nem durván, nem erő-
szakosan. Csak finoman. Csendben.
Ahogyan nézted őt a távolból,
szomorú tekintettel, ahogyan
mosolyogva ráköszöntél... Többé
nem tudott kiverni a fejéből téged.
Magas, karcsú alakod. Fehér bőröd.
Kék szemeid. Szőke hajad. Arcod
vonásait. Elbűvölted. Lenyűgözted.
S ezért kész lenne mindent
kockára tenni. Mindent, ami
most jó az életében.
Talán csak képzeleg...
Talán csak álmodozik...
De ha mégsem... Ha valóban
egymásnak vagytok teremtve...
Akkor adj egy jelet...
Csak egy pici jelet, hogy hinni tudjon...